Leírás
„Az eposz megelégszik avval, hogy a csodát az események jelentőségében magában lássa. Nem így a himnuszok. E költemények, amelyek nagyrészt a 8. és 6. század között keletkeztek, és amelyeknek nagy része vallási, ünnepi szertartásba illeszkedett, már erősen hangsúlyozták a csoda csoda voltát; a csodákkal zsúfolt mindennapi események fölé emelkedő, rendkívüli és különlegességükkel megrendítő történetekre van szükségük. Vajon azért-e, mert költőik már nem tudtak magukon az emberi történeteken úgy megrendülni, mint Homérosz? Mert látásuk már nem olyan friss, hogy például a szerelemnek ünnepiségét fölismerjék máskülönben, csak akkor, ha a szerelmes nő a nász után a mennyezetig magasodik, és maga jelenti ki magáról, hogy istennő, mint az Aphrodité-himnuszban? Nemcsak ezért. Hanem azért is, mert e himnuszoknak, minthogy szertartás részei voltak, feladatuk az is volt, hogy az ünnepélyes recitáláshoz az ünnepi kezdőhangot megadják” – írja Devecseri Gábor. Kötetünket Papp Oszkárnak a himnuszok csodákkal zsúfolt, ünnepi világát megjelenítő tűzzománcai illusztrálják.







Értékelések
Még nincsenek értékelések.