Elérhetőség: Készleten

Hajnalpír

Gondolatok a morális előítéletekről
Cikkszám: 103555

2 600 Ft

Nietzsche egyik főműve, melyben megkezdi támadását az újkor morálja ellen. A kötetet a fordító tanulmánya kíséri és jegyzetapparátus is segíti az olvasót.
„Az igazságnak szüksége van a hatalomra. – Az igazság önmagában egyáltalán nem hatalom, – bármennyire is szokásuk a felvilágosodás szépelgő híveinek ennek ellenkezőjét hajtogatni! – Ehelyett inkább a maga oldalára kell vonnia a hatalmat vagy a hatalom oldalához csapódnia, máskülönben újra és újra pusztulás lesz a sorsa! Ez már elégszer és több mint elégszer bebizonyosodott!”
„Az erkölcsi világrend tévhite. – Nem létezik semmilyen örök szükségszerűség, amely azt követelné, hogy minden bűnért bűnhődni és fizetni kell – rettenetes és csak a legkisebb mértékben hasznos tévhit volt az, hogy ilyen létezik -: mint ahogy az is tévhit, hogy minden bűn, amit annak éreznek. Az embereket nem a dolgok zavarták meg ennyire, hanem az olyan dolgokról alkotott vélemények, amelyek egyáltalán nem is léteznek!”
„… Valaki, aki még őszintén hisz a felülről jövő megvilágosodásban, a mágiában, a kísértetlátásokban és a varangyos béka metafizikai rútságában!”

1 készleten

Kategória

Leírás

További információk

Tömeg 0,4 kg
Szerző

Kiadó

Kiadás helye

Kiadás éve

Fordító

Terjedelem

Nyelv

Kötés típusa

ISBN/ISSN

Állapot

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Hajnalpír” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük